Encsencs Község honlapja - UniWeb Plusz Kft.
 
 

 

Elhelyezkedés

 

 

Encsencs község az Észak-alföldi Régió Dél-Kelet Nyírségi települése, mely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nyírbátor-Nyírábrány útvonaltól 2 kilométerre nyugati irányban, a Nyírségre jellemző homokdombok között található.

 

A Nyírbátori Kistérséghez tartozó település területe 3191 ha.

 

Nyíregyházától és Debrecentől szinte azonos távolságra (50 km) a magyar-román államhatár közelében Nyírbátortól 15 km-re helyezkedik el.  Vasútja nincs, közvetlen autóbuszjárat köti össze Nyírbátorral és Debrecennel.

 

A település a rendszerváltozásig "Zsákfalu" volt és ezt a viszonylagos bezártságot szüntette meg az 1990-es évek elején megépítet Encsencs-Nyírbéltek összekötő út, de az átmenő forgalommal szükségszerűen együtt járó zaj, por és levegőszennyezés mégis megkíméli a falut.

 

Szép látvány a település műemlék jellegű református temploma, valamint a katolikus templom. Muzeális jellegű épület még a század elején a mezőgazdasági termékek feldolgozására épült Szeszgyár, amely még az 1980-as években működött is, sőt a gőzgépek mai napig megtalálhatók az épültben.

 

Térkép

 

 

 

 

UniWeb Design